Ugrás a tartalomra

Hírek

Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kormánynak, miután a hét elején a kormány-kamara megállapodás mentén egyeztetett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel Nagy Elek.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a területi kamarák közreműködésével új, térítésmentes képzést indít vállalkozást tervezők és már működő cégek vezetői számára.
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt., a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2024. december 12-én stratégiai együttműködési megállapodást kötött
A Magyar Nemzeti Bank a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) együttműködve jelentős módosítás lépett hatályba a kiberbiztonsági auditok végrehajtásának határidejéről
A Donald Trump, az Egyesült Államok és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke június 27-én Skóciában létrehozott előzetes keretmegállapodása vegyes fogadtatásra lelt Németország kormányzatában és vezető gazdasági közéleti köreiben.
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
Széchenyi 2020